Családi kedvezmény – mire figyeljünk júliusban?

Családi adókedvezmény – mire figyeljünk júliusban?

Sok családban okozott izgalmat az érettségi és utána a felsőoktatási intézménybe tett felvételi, aminek az eredménye a napokban várható. Ilyenkor sokan elfelejtkeznek arról, hogy a középiskolai tanulmányok befejezése és a felsőfokú tanulmányok kezdete egy apró, de fontos adminisztrációs feladattal (és ennek nyomán pénzügyi következménnyel) is jár.

A családi kedvezmény, a családi pótlékra (pontosabban az iskoláztatási támogatásra, de továbbra is családi pótlékként fogom említeni) jogosultsággal áll összefüggésben, ezért a tanulmányok befejezése a családi pótlékra jogosultságot is érinti.

A lényeg, hogy a középiskolai tanulmányok befejezése után június 30-ig jár a családi pótlék, és így a családi adókedvezmény is.

A családi pótlék folyósítását az Államkincstár leállítja, de a családi adókedvezményről januárban tett nyilatkozatban senki nem tudta előre jelezni, hogy júniusig kéri azt igénybe venni, ugyanis erre nem volt lehetősége a nyomtatvány felépítése miatt. Azonban arra van lehetőség (sőt, ezt kötelező is megtenni), hogy a változást jelezze a kedvezmény igénybe-vevője.

Mit jelent ez a gyakorlatban és számokban?

Ha pl. valakinek 2 gyermeke van, az egyik közoktatásban tanul, a másik idén fejezte be a középiskolát és felvételizett egyetemi tanulmányokra, akkor júniusig 30 ezer Ft családi adókedvezményt vehetett igénybe (15-15 ezer gyermekenként). Mivel az egyik gyermek befejezte a tanulmányait, a szülőnek nyilatkoznia kell arról, hogy júliustól csak 1 gyermek után veszi igénybe a családi adókedvezményt, ami így 10 ezer Ft-ra fog csökkenni.

Ha az idősebb gyermeket felveszik az egyetemre és ő meg is kezdi a tanulmányait szeptemberben, akkor szeptemberben újabb nyilatkozatot kell tenni, amiben jelezni kell, hogy a gyermek újra figyelembe vehető, a változás időpontjának megadásával, ami július 1 lesz.

A munkáltató pedig szeptember hónaptól a 2 gyermek figyelembe vételével, 1 gyermek után fogja figyelembe venni a családi adókedvezményt, ami így 15 ezer Ft lesz havonta.

Fontos, hogy a törvény szerint a munkáltató nem köteles visszamenőleg figyelembe venni a kedvezményt (egyes bérszámfejtő programok nem is alkalmasak erre), tehát előfordulhat, hogy a július-augusztusi 5-5 ezer Ft különbözetet csak az éves adóbevalláskor fogja tudni érvényesíteni.

Miért kell mégis nyilatkozni, ha visszamenőleg úgyis megkapja a kedvezményt?

Egyrészt a NAV bírságot szabhat ki, egy esetleges ellenőrzés során, a nyilatkozat elmulasztása miatt – bár ez eddig nem volt jellemző.

A másik, hogy a nyilatkozat módosításának elmulasztása esetén továbbra is 15-15 ezer Ft kedvezményt fog figyelembe venni a munkáltató, a ténylegesen járó 15 ezer Ft helyett, így év végre 90 ezer Ft adóhátraléka lesz az igénybevevőnek, amit a NAV be is fog hajtani. Ráadásul mivel téves nyilatkozat miatt keletkezett az adóhiány, még 12% „büntetést” is kell automatikusan fizetni a hátralék után.

Ha pedig a gyermek végül valamiért mégsem kezdi meg felsőfokú tanulmányait, akkor az adóhátralék összege 120 ezer Ft lesz az év végére.

 

Fontos tudni, hogy a munkáltatónak NEM KELL felszólítania a munkavállalóját a nyilatkozat módosítására, vagy új nyilatkozat megtételére, de praktikus erre a figyelmet felhívnia.

Az itt leírtak a családi adókedvezményre vonatkozó szabályok egy részét tartalmazzák, remélhetőleg közérthetően fogalmazva.

 

 

Tatabánya, 2017. július 18.

 

Suta Sándor

Leave Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük